A vendégház házirendje
Hogy biztosítsuk az Ön kellemes pihenését és elkerüljük az esetleges félreértéseket, szeretnénk, ha megismerkedne házirendünkkel. A házirend be nem tartása a foglalás lemondását és a teljes szállásdíj megfizettetését vonja magával, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására.
Érkezéskor a vendég köteles a tulajdonosnak átadni adatfelvétel céljából a fényképes igazolványát (útlevél, személyi igazolvány vagy jogosítvány) és a helyszínen fizetendő teljes összeget.
Vendégeink a szobákat csak a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el.
A vendégek felelősek a szálláshely tisztaságáért, valamint ezt a tisztaságot kötelesek megőrizni.
Kérjük a szálláshely épületeit, eszközeit rendeltetésszerűen használni, a tűz- és balesetvédelmi szabályokat betartani.
A szálláshelyen este 22.00 órától, reggel 6.00-ig hangoskodni, a szomszéd szálláshelyeken tartózkodók pihenését zavarni szigorúan tilos.
A Ligeti 4 Vendégház jellemzően nem dohányzó, így kérjük vendégeinket, hogy csak a kijelölt helyen dohányozzanak.
A Vendégházat hetente egyszer takarítjuk, de a vendégeink minden esetben a tiszta, kitakarított házat foglalhatják el.
Vendégeink a vendégházat 14:00 órától foglalhatják el
A távozás napján kötelesek a szálláshelyet elhagyni 10:00-ig, hogy ki lehessen takarítani és előkészíteni másik vendégeknek, akik Önök után érkeznek és jogukban áll 14.00-tól elfoglalni a szállást. A szállást, amelyet lefoglaltak, olyan állapotban kell elhagyniuk, amilyenben az érkezésükkor volt – rendben és sértetlenül.
A szállásról kizárható az a személy, aki:
bűncselekményt vagy szándékos rongálást követ el
saját vagy más testi épségét veszélyezteti
22:00 és 6:00 óra között a pihenni vágyó vendégek nyugalmat zavarja.
A vendégház teljesen felszerelt. A vendégházból távozáskor hiányzó felszereléséért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak, melyet a szállásfoglalási lap aláírásával magukra nézve kötelezően elfogadnak.
A szállás területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni.
A szálláshely területére behozott személyes értéktárgyakért (pl. ékszer) felelősséget nem vállalunk. A vendég köteles vigyázni a személyes holmijára és értékeire, amennyiben a szálláshelyen hagyja őket, vállalja a felelősséget az esetleges eltűnésükért. Ez a felelősség a tulajdonost nem terheli. Amennyiben elhagyja a szállást, kötelező bezárni az ajtót és az ablakokat.
Kérjük, hogy a Vendégház végleges elhagyását előzetesen jelezze a vendégház felszerelésének ellenőrzése végett.
Amennyiben a leltár ellenőrzése során eltérést vagy kárt észlelünk, a hiányzó vagy sérült eszközök értékét a vendég számlájára terheljük
Amennyiben elhagyja a vendégházat, kérjük, hogy minden esetben zárja be az ajtót és az ablakokat, valamint elektromos berendezéseit, légkondicionálót ne hagyja bekapcsolt állapotban.
A vendégházban és a hozzájuk tartozó közösségi és közös használatra szolgáló helyiségben és területen napszaktól függetlenül kérjük, tartózkodjon minden, mások nyugalmát zavaró magatartástól és tevékenységtől.
A szálláshely belső és külső részébe szigorúan tilos beengedni olyan személyeket, akik nem használói annak a szállásegységnek. Amennyiben a szállásadó észrevesz olyan személyeket, akik nincsenek regisztrálva vagy nincsenek bejelentve a foglalás során, akkor a tulajdonosnak teljes körű jogában áll lemondani a szállást minden vendég részére.
Jakuzzi használati szabályzat: A jakuzzi 0-14 éves kor között kizárólag szülői felügyelettel használható.
A jakuzzit saját felelősségre lehet igénybe venni.
A jakuzzit nem vehetik igénybe lázas-fertőzőbetegek, akiknek nyílt sebük van, továbbá ittas-, kábítószer vagy bódító hatású gyógyszerek hatása alatt állók.
A jakuzziba ugrálni balesetveszélyes és szigorúan TILOS!
A jakuzzi medence használata előtt a zuhanyzó használata kötelező, a testen lévő szennyeződések, napolaj, krémek stb. jakuzziba bejuttatása tilos!
A jakuzzit megfelelő öltözékben (fürdőruha, fürdőnadrág,) lehet igénybe venni.
A jakuzziba(n) TILOS:
– Illóolaj, valamint só, méz és egyéb anyag bevitele.
– Borotválkozó, epiláló és egyéb test-és szépségápoláshoz kapcsolódó tárgy; kozmetikum használata.
– Az ételfogyasztás, a dohányzás és az alkohol fogyasztása.
– Bármely baleset – és sérülésveszélyes eszközt bevinni. pl. borotva.
– Minden olyan tevékenység, mely a wellness szolgáltatási körén kívül esik, jogszabályba ütközik vagy közerkölcsöt sért.
– Háziállatot bevinni!
Háziállatokat csak a Vendégház előzetes beleegyezése után és adott esetben külön díj ellenében szabad behozni.
A tulajdonos jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet, és ha megbontja a békét. A szállás lemondása esetében, a házirend megsértése miatt, a vendégnek nem fizethető vissza semmi sem, lényegtelenül a rövidített időszakra.
A szállás igénybevétele előtt magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendet és az abban leírtakat.
A házirend által nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó jogszabályai az irányadók. Vitás kérdésben a felek a Szarvasi Városi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
Minden panaszt akkor veszünk figyelembe, ha azok a tartózkodás ideje alatt vannak jelentve. Utólagos reklamációt nem fogadunk el.
A vendégházban mindenki saját felelősségére tartózkodhat.
WIFI hálózat neve: Kondacsnyaralo WIFI hálózat jelszava: triana105!
Probléma, kérés, kérdés esetén a +36 30 6880 232 számon állunk rendelkezésre a nap bármely szakában.
Kellemes pihenést, üdítő kikapcsolódást és a halakhoz jó fogást kívánunk!
Békésszentandrás, 2025. január 20.
A LIGETI 4 Vendégház tulajdonosa
Dr. Futó Zoltán